Pályázat vadászat

A Páka Vadásztársaság több, mint 10 éve épített vadászházat Kiskunfélegyháza közigazgatási határa mellett. A 2007-ben épült favázas szerkezetű, hőszigetelt épület a (jelenleg) 45 fős Társaság fontos részét képezi, hiszen például itt történik a vadászat előtti eligazítás, vagy a vadászat utáni teríték és szétosztás.

Az épület ezen kívül otthont ad a vadászok hagyományosan megtartott eseményeinek, úgy is, mint a Majális, családi napok, a Hubertus-napi összejövetel, vagy az évente kétszer megrendezett Közgyűlés.

S mivel a ház ennyire központi szerepet játszik a Társaság életében, fontos, hogy megfelelően felszerelt, s minden tekintetben kellően kényelmes, modern és minél könnyebben fenntartható legyen. Ez a folyamatosan fennálló igény vezetett oda, hogy a 2019-es évben a Társaság célba vett, egy, a szokásostól merőben eltérő zsákmányt, mely igazi nagyvadnak ígérkezett. Első ízben nyújtottak be pályázatot.

A Kiskunok Vidékéért Egyesület LEADER Helyi Akciócsoport közreműködésével meghirdetett Turisztikai szolgáltatások erősítése a térségben (Pályázati felhívás kódja: VP6-19.2.1.-50-6-17) pályázat segítségével megvalósítottak egy 22 panelből álló napelem rendszert, beszereztek egy vadhűtő kamrát és egy új hűtőládát.

A hűtőkamra nem csak a saját, hanem a külföldi vendégek részére megrendezett vadászat utáni terítékben is szerepet játszik. Az ide látogató vendég vadászok örömmel visznek haza fotókat az általuk leterített vadakról, ám 2-3 napos itt tartózkodásuk alatt eddig nem volt hol tárolni a zsákmányt, hogy a vadászat végén egyben tudják lencsevégre kapni a terítéket. A beszerzett vadhűtő 20-30 őz tárolására is alkalmas.

A sikeres vadászatok utáni feldolgozott vadhús tárolásáról pedig egy új hűtőláda gondoskodik.

A Páka Vadásztársaság egy összetartó, családias közösség, a fő céljuk pedig továbbra is az Egyesületük jólétének folyamatos megtartása, fejlesztése.

Tudjon meg még többet a Páka Vadásztársaságról! Kattintson IDE!

szerző: Kisházi Judit
Kiskunok Vidékéért Egyesület