Jászszentlászlói sikerek

Jászszentlászló vezetősége már rutinosan mozog a pályázatok világában, s lelkiismeretesen igyekszik felmérni a település igényeit, a beszerzéseket, projekteket pedig mindenkor ehhez igazítani.

Az elmúlt években több sikeres projekt is megvalósult a Kiskunok Vidékéért Egyesület közreműködésével.

Jászszentlászló Falunap és Paradicsom Fesztivál

Az 1993 óta hagyományosan megrendezett Falunap a közösségi élet egyik leglátványosabb eseménye, mely az évek során fokozatosan bővült, mind a programok, mind a napok számát illetően.

A László-napon tartott Falunap 2013 óta 4 napos rendezvénysorozattá bővült és a Paradicsom Fesztivállal karöltve bővelkedik változatos, színes programokban.

A 2019-es év folyamán immár a 27. Falunapot és a 7. Paradicsom Fesztivált élvezhették Jászszentlászló és a környező települések lakói a Kiskunok Vidékéért Egyesület LEADER Helyi Akciócsoport közreműködésével meghirdetett Települési rendezvények támogatása (Pályázati kód: VP6-19.2.1.-50-4-17) segítségével.

A programsorozat hagyományosan egy csütörtök esti citera fellépéssel indul, pénteken az úgynevezett Ifjúsági nap során a fiatalok örömére könnyűzenei koncertek,  diszkó kerül megrendezésre, szombaton van a hivatalos Falunap, ahol helyi fellépők (Tanári Kari Kórus, Nyugdíjas Klub Kultúrcsoport) és vendég előadók (Csólyospálosi Tamburás Együttes), humoristák mutatják be tehetségüket,  vasárnap este pedig egy színházi előadás zárja az eseményt.

A Falunap programjai közé pedig kellemes (piros) színfoltot szolgáltat a Paradicsom Fesztivál köré szerveződő sok érdekes és látványos tevékenység, úgy is, mint gasztronómiai bemutató, paradicsomos ételek főzése, kóstolása, tudományos előadások a paradicsomról, de akár egy jó hangulatú paradicsom dobálás is!

Az esemény fő színtere a Györök Imre sporttelep, itt állítják fel a rendezvénysátrakat és a színpadot, gyerekeknek ugráló várat.

Jászszentlászló Művelődési Háza pedig eközben szeretettel vár mindenkit a különböző előadásokkal, ismeretterjesztő műsorokkal, a kicsiknek pedig bábszínházzal, hogy mindenki megtalálhassa a kedvére való elfoglaltságot.

Az eseményről készült videót itt is megtekintheti!

Összefogás az emberekért – Jászszentlászló-Móricgát Községi Önk.Társulás

A település komolyan veszi a lakosság jólétét, s mindent megtesznek, hogy gondoskodjanak a mintegy 3000 főről, kicsikről és idősekről egyaránt.

Így, a Móricgáttal közös apparátus, a  Jászszentlászló-Móricgát Községi Önkormányzat Társulás 2019-ben a Kiskunok Vidékéért Egyesület segítségével sikeresen végrehajtott egy nagyobb eszközbeszerzést, ami rengeteget könnyít a továbbiakban az emberekről való gondoskodás mindennapi munkája során.

Az Egészségügyi alapszolgáltatások és szociális alap -és szakosított ellátás fejlesztése a térségben (Pályázati kód: VP6-19.2.1.-50-1-17) pályázat eredményeként sok speciális, az idősgondozást segítő eszközt tudtak beszerezni (elektromos mozgatású betegágyak, kötözőkocsi, matracok, betegemelő lift, betegfordító, ágyazó kocsi, tusoló szék, éjjeli szekrény), de nem feledkeztek meg a gyermekekről sem, akiknek a táboroztatását a jövőben nagyban megkönnyítik majd a megvásárolt ebédlőasztalok.

Ahogy fejlődik a szociális ellátás, úgy van lehetőség egyre több ember támogatására, s a sikeres pályázatnak köszönhetően Jászszentlászló idősebb, gondozásra szoruló lakosai sem maradnak megfelel ellátás nélkül.

A megelevenedett múlt – Helytörténeti és Faluvédő Egyesület

Jászszentlászló Közösségi Háza 2013 óta fontos szerepet tölt be a község életében, a Helytörténeti Faluvédő Egyesületnek hála pedig az ország történelmi múltjának megőrzése szempontjából is.

A Kiskunok Vidékéért Egyesület LEADER Helyi Akciócsoport közreműködésével meghirdetett Civil szervezetek szerepének erősítése a térségben (Pályázati kód:  VP6-19.2.1.-50-2-17) pályázat megvalósulásával a Közösségi Házon 2019-ben komoly átalakulások mentek végbe.

A felújításoknak hála az épület visszakapta eredeti, szecessziós formáját. Korhű, 1949-es méretnek megfelelő ablakok, új bejárati ajtó, vizesblokk, lábazat vakolás, oldalfalak átalakítása és belső terek összenyitása történt meg.

Ezen kívül hirdetőtábla felállítására is sor került, nem beszélve a kiállítások és az ezekkel kapcsolatos irodai háttérmunkához beszerzett eszközökről, kiállítási eszközökről, informatikai, valamint digitalizációt segítő eszközökről.

Minden évben 3-4 nagyobb kiállítást rendeznek meg, melyek közül 2 már országos hírverést is kapott (pl: Nők szerepe az első világháborúban, melynek során akkori ételeket lehetett megkóstolni). De rendeztek már Vasúttörténeti Kiállítást, Iskola történet kiállítást, helytörténet bemutatás, valamint  itt kerülnek kiállításra a gyerekek rajzai is a Rajzpályázatok után.

Jászszentlászló ezen kívül rendkívül büszke a a Jászszentlászló Kupa „Győrök Imre” Rádiótávírász Emlékversenyre, melyre minden oka meg is van. A 2019-es versenyt több dobogós résztvevővel zárták.

Az eseményről bővebben olvashat a IDE KATTINTVA!

Jászszentlászló tehát sikeresen és látványosan emeli át a múlt hagyományait, eseményeit a jelenbe, miközben folyamatosan előre tekint, s keresi a jövőre nézve a legjobb megoldásokat!

A távlati célok között szerepel például egy Szóda Múzeum és üzem felhúzása, továbbá egy turisztikai célú, több településen átívelő ,,látvány ösvény” is.

A Kiskunok Vidékéért Egyesület izgatottan várja ezeket a kihívásokat, s továbbra is segítőkész rendelkezésre áll Jászszentlászló újabb és újabb lehetőségei előtt.

szerző: Kisházi Judit
Kiskunok Vidékéért Egyesület